Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A neten essence032 néven ügyködöm, egyébként Adrienn a nevem. Életem éveinek nagy részét Budapesten töltöttem, de pár éve Pomázra költöztem a páromhoz. 28 éves múltam és remélhetőleg lassanként anyuka lesz belőlem, ha minden jól megy. 

Régebben nagy anime fan voltam, mára ez kicsit alábbhagyott, főként az időhiány miatt. Szeretek fantasyt olvasni és írni is. Animeconra sokat jártam, de az elmúlt évben az is kimaradt. Cosplayeltem is néhány karaktert, de ennek a pénzügyek szabnak gátat olykor, mostanság egyre gyakrabban. Szabadidőmben tanulok festeni / rajzolni, emellett pedig így felnőtt fejjel újra elsőéves egyetemista vagyok.  És élvezem. 
Jól tudok angolul, és németül is jól tudtam, de mára már inkább csak jól értek németül. Természetesen régen még a német RTL2-n néztem a Sailor Moont, onnan ragadt rám az első nagy adag német tudás.  És innen nem meglepő, hogy az első animés élményem is ez volt, bár akkor még tudta a fene, hogy mi fán terem az anime / manga. ^^" Volt egy idő, amikor japánul is tanultam, de ennek is vége szakadt, mert az élet másfelé sodort.

A többiekkel (egy kivétellel) szintén animeconon találkoztam és hamar egymásra találtunk.  Jó kis társaságba keveredtem, bár ugye azt mindenki ismeri, hogy minél többen vannak egy csapatban, annál nehezebb mindenkit egy időpontra összeszedni. xD Ilyenbe mi is gyakran belefutunk, de hát ez így működik.

Kedvenc animéim (a teljesség igénye nélkül): Darker than Black, Chrno Crusade, Noein, Claymore, Mushishi
Zenékből főleg az elektronikus és dubstep vonulatot szeretem, de előszeretettel hallgatok mainstream JPOP-ot is. ^^

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU