Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A történet a Ga-Rei című manga előtörténetét dolgozza fel. Az egyik főszereplő Kagura Tsuchimiya, akinek apja az egyik legnagyobb ördögűző család feje és ezzel együtt birtokosa a legerősebb természetfeletti szörnynek: Ga-Rei Byakuei-nek. A másik főszereplő Isayama Yomi, szintén egy előkelő ördögűző család tagja, azonban őt örökbe fogadták, ennek ellenére nevelőapja rábízta a Shishio-t, egy kardot amely képessé teszi a használóját a benne lakó szellem-szörny Ranguren Nue irányítására.
Kagura anyja halála után az Isayama házba kerül ahol megismerkedik Yomival és hamar testvéri kötődés alakul ki kettejük közt -Yomi kishugaként bánik a lánnyal- és ennek köszönhetően Kagura hamar beilleszkedik új környezetébe.
Kagura itt kapja meg első ördögűző fegyverét, egy pneumatikus kardot a Michael 12-őt (később a 13-at használja) A két lány együtt néz szembe a szellemek és démonok kisebb hordáival, ám olykor segítséget kapnak munkatársaiktól, a Védelmi Minisztérium Természetfeletti Katasztrófa Elhárító osztagának embereitől. (nem sorom fel őket :P)
Mivel ez a fősztori után készült így az ott olvasott "régi" események az animében real time történnek kis bővítéssel ilyen pl Yomi és Noriyuki eljegyzése, Kagura apjának halála.
Ilyen még Yomi ellenféllé válása. Fontos momentum mivel az anime előre haladtával a változás egyre szembeötlőbb a lány személyiségében. A bonyodalmak forrása Yomi nevelőapjának öcsse Yuu és annak lánya Mei. Mivel Yomi, mint a Shishio birtokosa örökli az Isayama ház vezetését Yuu pedig Mei-t akarja a helyére, és ezzel együtt magát a vezető posztra, ezért természetesen ellenzi bátyja döntését. Itt a később felbukkanó főbb ellenfél is belenyúl a történetbe minek következtében Yomi elindul a lejtőn, melynek végén mindenki ellen fordul...

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU